Fűtésrendszerek

Fűtésrendszerek

Fűtésrendszerek közötti váltás

Konvektoros vagy távfűtésről a cirkóra átállni egybehangzó vélemények szerint jelentős rezsi megtakarítással jár. Ha átküzdöttük magunkat a túlbonyolított engedélyeztetési eljárásokon, és a kiépítési költséget is kifizettük, nyugodtan hátradőlhetünk: egyenletes és könnyen szabályozható hőmérséklet, kisebb gázszámla vár minket. Addig azonban van miről tájékozódni és van mire spórolni.

A bonyolult szabályozás miatt mindenképpen érdemes elsőként egy szakemberrel felméretni a terepet, aki el fogja mondani, milyen lehetőségek közül választhatunk, és pontosan milyen költségekkel kell számolnunk.

Tervek, engedélyek, szakértők

Az elhatározást és a szakember véleményezését követően az első lépés a szükséges papírmunka elvégzése, az engedélyek beszerzése. Először kéményseprői szakvéleményt kell kérni, és ha szükséges, a kéményt béleltetni. Ezután egy szakemberrel gáztervet kell készíttetni és jóváhagyatni, és csak ezután jön a gázszerelés, azaz a fűtőberendezések, a cirkókészülék és a gázvezetékek kiépítése, amit a Gázműveknél engedélyeztetni kell.

A padlófűtés fokozódó népszerűsége köszönhető annak, hogy az emberi szervezet által ideálisnak érzett hőmérséklet elosztást a padlófűtés sokkal jobban megközelíti, mint a radiátoros fűtés. Ezen túlmenően egy sor előnnyel rendelkezik a hagyományos radiátoros rendszerekhez képest, mint például az optimális hőmérséklet-eloszlás, a kisebb energia-felhasználás, a nagyobb komfort. Gyakori megoldás, hogy a csempével vagy kőlappal burkolt helyiségek padlófűtést kapnak, míg a többiben meleg padlóburkolat mellett radiátoros fűtést alakítanak ki.

A szegélyfűtés szinte észrevétlenül melegíti fel a konyhát, a fürdőszobát, s ahol szükséges, a hagyományos radiátorokhoz hasonló nagyobb felületek kialakítása is lehetséges. A szegélyfűtés csekély helyigénye által kiválóan alkalmazható tetőterekben vagy mini garzonokban, ahol a rendelkezésre álló helyet a lehető legjobban kell kihasználni, így a fűtésrendszerek kulcsfontosságú eleme lesz.

A szegélyfűtés további előnyei

A fűtőelemeket magába foglaló könnyűfém burkolat kétcsatornás változata még arra is módot ad, hogy gyengeáramú elektromos vezetékeket és más kábeleket (telefon, computer, házimozi rendszer vezetékei stb.) falon kívül, a nem fűtés céljára használt csatornába szerelve vezessük körbe a helyiség falai mentén. A lepattintható fedélre könnyen felszerelhetőek a dugaszoló aljzatok, s ily módon elkerülhető a szerelvények falba erősítése is. Az alig észrevehető fűtőtest nem a szoba levegőjét, hanem a falat melegíti fel, így a visszasugárzó hő már alacsonyabb hőmérsékleten is a hagyományos fűtéstől megszokott hőérzetet biztosítja, ami önmagában 10-20%-os energia-megtakarítást eredményezhet.

A melegvíz nemcsak a padlóban vezethető hanem a falakban is. Az ilyen megoldást hívják vizes falfűtésnek. A falfűtésnél használt 35-40 °C-os hőmérsékletű melegvizet szivattyú szállítja a hőtermelő berendezéstől a fűtendő helyiségek közelében elhelyezett osztó-gyűjtő csomópontig. Az osztó csonkjairól a fűtővíz a vakolatba beépített kis átmérőjű műanyag csöveken keresztül áramlik, és áramlás közben átadja a hőjét a falszerkezetnek, majd a lehűlt víz a gyűjtőn keresztül kerül vissza a hőtermelőhöz.

A falakat felmelegítve kiemelkedően kellemes hőérzetet biztosít, amivel (hőérzeti kutatásokra alapozva) messze megelőzi a radiátoros rendszereket. A fűtőtestekkel kialakított rendszerekkel szemben falfűtésnél létrejön a falak és a helyiségben tartózkodó személyek közti sugárzási egyensúly, amely optimális komfortérzetet biztosít, egyenletes hőmérséklet eloszlást létrehozva a padlótól a mennyezetig. A falfűtésre kialakított rendszer, nyáron kiválóan alkalmas az épületek, helyiségek hűtési feladatainak ellátására is. A falfűtési/hűtési rendszereket elsősorban az épületek külső falaira szerelve alkalmazzák. Másodsorban szerelik csak belső határoló szerkezeteire. A falfűtési rendszer legfontosabb előnyei: energiatakarékos, zajtalan, esztétikus, huzatmentes, gazdaságos, korszerű, könnyen szerelhető. A rendszer további előnye, hogy az ár alacsonyabb az eddig alkalmazott technikáknál. A falfűtés önállóan is alkalmazható, de hidegpadlós helyiségekben rendszerint padlófűtéssel szokták kombinálni.

Légfűtéses központi fűtés

Ebben az esetben a kandalló termeli a meleg hőt, amit el lehet vezetni a különböző helyiségekbe. Abban a szobában, ahol a kandalló található, a kandalló a gravitációs légfűtés elvén működik és nagyon jól elosztja a meleget a szoba minden pontjára. Abban az esetben, ha a kandallónkkal a házunk távolabb eső helyiségeit is szeretnénk fűteni, speciális ventilátor segítségével, egy hőszigetelt csőhálózaton bárhová elvezethetjük a kandallóban keletkezett meleg levegőt. A rendszer rendkívül egyszerű, hatékony és csendes. Telepítése az egyszintes, padlással rendelkező házakba a legcélszerűbb, mert a padlástérben kitűnően elfér a ventilátor és a csőhálózat is. A fűteni kívánt helyiségek plafonján csak egy diszkrét, esztétikus megjelenésű légbefúvót láthatunk.

Vizes rendszerű központi fűtésre köthető kandalló. A vízköpenyes kandalló tűzterekkel melegvizet tudunk előállítani, így hagyományos központi fűtéses rendszert működtethetünk velük. Vízköpenyes tűzteret nyílt rendszerű fűtésrendszerre köthetünk, biztosítani kell a rendszer túlmelegedés (a víz felforrása) elleni védelmét. Zárt rendszerű fűtéshez (általában a gázzal működők ilyenek) hőcserélőn keresztül lehet csatlakoztatni.

hu_HUHU_HU